Örömelv után valóságelv – aszerint cselekedj, amennyire látod, hogy mit hozhat a jövő!

Akikhez szól: - változást átélőhöz a (családi, közösségi) körülményeiben, - „harc” az örömelvben élő „kismalacokkal”, - önmagával küzdőkhöz.

Amiről szól: - a gyermek fejlődéséről, növekedéséről (azaz: lehetőségéről), - az öröm és a valóság helyes értelmezéséről, illetve egyensúlyáról, valamint - egyfajta tükröt mutat.

A mese

Volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg koca s annak három malackája. Amikor már nagyocskák voltak a malacok, azt mondta nekik az anyjuk:

- Drága gyermekeim, én már eleget fáradtam érettetek, megöregedtem, el is híztam, eredjetek, próbáljatok szerencsét.

Nosza, elbúcsúzott a három kismalac a kocától, s elindultak hárman háromfelé.

Az első malac hamarosan találkozott egy emberrel, aki nagy szekér szalmát vitt.

- Gazduram - kérte a malac -, adjon nekem egy kevés szalmát, hadd építek egy kis házikót magamnak.

A gazda adott jó szívvel, a malac meg egykettőre házikót épített a szalmából, hogy mihamarabb játszani mehessen. De alig költözött be, odament farkas koma, kopogtatott az ajtón.

- Eressz be kismalac!

- Hogyne! Hogy felfalj! - szólt ki a malac.

- Bizony, ha nem eresztesz be szép szóra, összedöntöm a házadat, s megeszlek! - fenyegetőzött a farkas.

Amit mondott, meg is cselekedte, a házacskát összedöntötte, s szegény malacka alig bírt kereket oldani.

Ezalatt a második malac is ment, mendegélt, s ez is találkozott egy emberrel, aki egy szekér ágat vitt.

- Gazduram - szólította meg a malac -, adjon nekem néhány ágacskát, hadd építek magamnak házacskát.

Adott ez a gazda is jó szívvel ágacskát. A malacka látva azonban, hogy öccse már készen van, elkapkodta a munkát, hogy minél hamarabb csatlakozhasson a testvéréhez. Alig készült el, már jött farkas koma, kopogtatott.

- Eressz be, kismalac, a házacskádba!

- Dehogy eresztelek! Tán hogy felfalj! - válaszolt a malac.

- Bizony, ha szép szóra be nem eresztesz, lerontom-bontom a házacskádat, s megeszlek!

Úgy tett, ahogy mondotta, a házacskát lerontotta-bontotta, s a malacka épphogy el tudott iszkolni; vitte az irháját.

Hát a harmadik malackával mi történt? Ez is találkozott egy emberrel, aki téglát vitt a szekerén.

- Gazduram - kérte a malacka -, adjon nekem néhány téglácskát, hadd építek magamnak házacskát.

Adott az ember téglácskát, s épített a malacka egy szép, csinos házacskát.

Bezzeg hogy mindjárt odasomfordált farkas koma, kopogtatott az ajtón.

- Eressz be, kismalac!

- Kinn tágas, benn szoros, fel is út, le is út! - szólt ki a kismalac.

- No, megállj! - ordított a farkas, s azzal döngetni kezdette a házacskát, erőlködött szörnyen, hogy szétrontsa-bontsa, de a házacska meg se mozdult, a malacka meg hasát fogta nagy nevettében.

Farkas koma, amikor látta, hogy nem tudja szétrontani-bontani a házacskát, szép szóra fogta, s mondta lágy, hízelkedő hangon:

- Tudod-e kismalac, hogy közel ide egy jó répaföld van?

- Hol? - kérdezte a kismalac.

- Éppen itt, a szomszéd gazda telkén. Holnap reggel kimehetnénk oda ketten, s megszereznénk az ebédrevalót.

- Ej, de jó lenne - mondta a kismalac. - Hány órakor menjünk?

- Hat órakor.

- Jó.

A kis okos malacka azonban már reggel öt órakor ott volt a répaföldön, kihúzott egy nagy csomó répát, teletöltötte a zsákját, s hat órakor már otthon is volt. Mindjárt jött farkas koma is.

- Jössz-e kismalac?

- Ó, én már vissza is jöttem, hoztam is egy zsákocskával! - kacagott a kismalac.

- Majd megpukkadt farkas koma, de nem mutatta a haragját, lágyra, hízelkedőre fogta a hangját, s azt mondta:

- Lám, lám, nem is hittem volna, hogy ilyen korán kelsz. Tudod mit, kismalac? Van itt közel egy almafa, piros alma terem rajta. Eljönnél-e oda?

- Hogyne, hogyne. Hol az az almafa?

- Éppen a répaföld mellett. Itt leszek reggel öt órakor, odamegyünk, s leszedjük a szép piros almát.

- Ó, de jó, ó, de jó! - csettintett a nyelvével a malacka. - Ott leszek, ott!

Bezzeg hogy az okos malac már négy órakor fölkelt, kiment az almafához, de farkas koma hazudott, az almafa messze volt, s mire a kövér malacka felszuszogott-maszogott a fára, megérkezett a farkas koma is.

,,Ehe, most nem jársz túl az eszemen" - mondta magában a farkas koma. De bizony túljárt a kismalac a farkas koma eszén, mert egy szép piros almát leszakított, azt eldobta jó messzire, nosza, a telhetetlen farkas koma utánaszaladt, az alma meg gurult, gurult, s mire farkas koma utolérte az almát, a kismalac teletömte almával a zsákját, s - uccu neki, vesd el magad! - hazaszaladt a házacskájába.

Dúlt-fúlt farkas koma, de másnap mégis elment szerencsét próbálni, kopogtatott az ajtón.

- Hallod-e, kismalac, ma estefelé nagy vásár lesz a városban, nem akarsz eljönni oda?

- Hogyne, hogyne, mikor induljunk?

- Három órakor.

- Jól van!

A kismalac azonban már két órakor elindult, a vásáron vett egy vajköpülőt, s azzal indult hazafelé. Hát, uram teremtőm, amint mendegél hazafelé, megpillantja farkas komát, aki meg a városba igyekezett. No, most mit csináljon? Hová bújjon? Mit gondolt, mit nem, nagy hirtelen belebújt a köpülőbe, aztán lökött egyet rajta, a kölpülő meg gurult, gurult, mint egy hordó. Hej, ha láttátok volna, hogy megijedt farkas koma, amikor meglátta a guruló köpülőt! Azt hitte, hogy maga az eleven ördög gurul. Uccu, nyaka közé kapta a négy lábát, s szaladt, szaladt, meg sem állott hazáig! De másnap megint elkullogott a malackához, bekopogtatott s kérdezte:

- Voltál-e a vásáron, kismalac?

- Voltam biz én. Hát te mért nem jöttél el?

- Hiszen elindultam, de útközben láttam valamit, gömbölyű volt, kerek volt, ördög tudja, hogy mi volt, csak gurult, gurult; bizonyosan az eleven ördög gurult abban.

- Hahaha, hehehe, huhuhu! - kacagott a kismalac. - Hát ilyen nagy vitéz vagy te? Vajköpülő volt, amit láttál, én vettem a vásáron, s én gurultam benne.

- Mit! Te voltál?! - ordított a farkas koma. - No megállj, vége az életednek! Nincs pardon, kegyelem, a húsodat lenyelem!

- Orgodom, borgodom, megakad a torkodon - ingerelte a kismalac.

Hopp! - egyet ugrott, kettőt szökött farkas koma, felugrott a házacskára, aztán mászott a kéményre, hogy azon majd leereszkedik a házacskába. De a kismalac sem volt rest, egy nagy üstben vizet forralt, éppen a kémény alatt, s bezzeg hogy farkas koma beleesett, de azután úgy ugrott ki a fazékból, mint a puskagolyó. Azóta is bottal üthetik a nyomát.

A kismalacka pedig jót mulatott a póruljárt farkas komán, mulat talán ma is.

Holnap az okos kismalac legyen a vendégetek!

Gondolatok a meséhez

A számtalan formában olvasható három kismalac és az őket üldöző farkasról szóló mese azért fontos, mert azt mondja el a gyermekeknek, hogyan lesznek ők is okos, „farkast” legyőző kis emberekké. Másként megfogalmazva: arról szól ez a mese, mikor jön el az a pillanat a gyermek életében, amikor már nem az örömelvet követi az életében (háttérbe szorul), hanem a valóságelvet, amikor az ösztön én helyét átveszi a felettes én.

Arra tanít, hogy ne legyünk lusták, felületesek, ne adjuk föl, vállaljuk önmagunkat; kitartó munkával, okos tervezéssel és előrelátással legyőzhetjük a farkast (a belső félelmet, a rosszaságot – egyszóval: az árnyékszemélyiséget). Emellett a mese hangsúlyozza a növekedés előnyeit.

A három szereplő közül ebben a történetben nem a legkisebb szerepe a fontos – amint megszoktuk és várjuk, hanem a legnagyobb malackáé, mert itt a fejlődést hangsúlyozza a mese. A gyermek egymás után mindhárom malaccal, de ezen túlmenően a helyzetekkel is azonosíthatja magát, és felismerheti a fejlődés, az okosodás, illetve a naggyá válás lehetőségét.

A legkisebb malac szalma háza sietősen épült, mert menni kellett például játszani – az örömelv szerint élt, azonnali kielégülésre tört, a jövővel és a valóság veszélyeivel nem törődve. A középsőnél van némi fejlődés, egy kicsit erősebb az ő háza, de ő sem fordított rá elég időt, gondot. (Erre utal, hogy fából építette.) Igazi eredmény a harmadik malackánál van – aki téglából épít: le tud mondani a játékról, elvégzi először a feladatát, ezáltal a jövőjét is befolyásolja egy kicsit, tesz önmagáért. „Aszerint cselekszik, amennyire látja, hogy mit hozhat a jövő. Még a farkas viselkedését is jól számítja ki – az ellenséget, a bennünk lakozó ismeretlenét, aki szeretne minket elcsábítani és csapdába ejteni. Ezért képes arra, hogy a nála erősebb és vadabb ellenséget legyőzze. Az ádáz és pusztító farkas azokat az aszociális, tudattalan és kártékony erőket képviseli, amelyekkel szemben meg kell tanulnunk védekezni, s amelyek csak az én erejével győzhetők le.” Ő már a valóságelvhez igazodik.

A mese malacaival azonosuló gyermek „azt szűri le magának, hogy igenis van lehetőség a fejlődésre, hogy az örömelvtől el lehet jutni a valóságelvhez, hiszen ez utóbbi voltaképpen csupán az előbbinek egy némileg módosított változata. A kismalacok története egy olyan átváltozást jelenít meg, melynek során nem kell lemondani minden örömről, csak ezentúl a kielégülést a valóság követelményeihez alkalmazkodva kell keresni. Az okos és játékos kedvű harmadik kismalac többször is túljár a farkas eszén: először akkor, amikor a farkas finom falatok ígéretével háromszor is megpróbálja őt kicsalogatni a védelmet jelentő házból. Először répalopásra hívja, másodszor almaszedésre, harmadszor pedig a vásárba.”

„A gyermeknek, aki mindvégig úgy érzi, hogy azonosulni kell valamelyik főhőssel, a történet nemcsak a reményt adja meg, hanem azt is közli vele, hogy ha fejleszti értelmét, legyőzheti a nála sokkal erősebb ellenséget is.”

A farkas rosszaságát a kisgyermek önmagában is felismerheti: a vágyat, hogy „faljon”, és következményét, a félelmet, hogy őt is „felfalhatják”. A farkas tehát a gyermek rosszaságának kivetülése, de a mese útmutatást ad, hogyan lehet ezt megoldani. Ezt mutatják be a legidősebb kismalac élelemszerző útjai – amely a mese feledésbe merülő, mégis lényeges része, ugyanis megmutatják ezek az utak, milyen különbség van „evés” és „falás” között. „A gyermek tudat alatt ezt úgy értelmezi, mint az örömelv és a valóságelv közötti különbséget, amit egyfelől a mindent azonnal elnyelni akaró, a következményekkel nem törődő falási szándék, másfelől az okosan előrelátó élelemszerzés képvisel…A kismalac kora hajnalban kel, hogy biztosítsa magának a finom ennivalót, és ezzel egyúttal áthúzza a farkas gonosz számításait is.”

És voltaképpen (bár a három közül a legidősebb győzedelmeskedik) el lehet mondani, hogy (miután mindhárom szereplő kicsi) az éretlen (mint maga a gyermek) múlta felül a farkast. Ez miért fontos? Mert az arat győzelmet, akit van, hogy szidnak, kirekesztenek, csúfolnak, vagy éppen semmibe vesznek… Nos, amint már olvashattuk: a kitartó munka, az okos tervezés és az előrelátás (amik egyben fejlődéssel párosulnak) legyőzi a farkast.

A farkassal való eredményes elbánás bizonyítja, hogy még egy ilyen erős ellenséget is le tudunk győzni, ha az eszünket használjuk. Eközben a gyermek is látja a fejlődést és maga vonja le a cselekedetei következményeit. (Éppen ezért nem megrázó az első két kismalac eltűnése – ahogy a mese egyik verziója bemutatja. Hiszen ezek olyan létformák, amelyeknek szükségszerű eltűnniük. Ugyanis „a három malacka voltaképpen egy malac három különböző fejlődési stádiumban; ezt sejteti az is, hogy mindhárman ugyanazokkal a szavakkal válaszolnak a farkasnak: - Nem eresztlek, eszemben sincs! Fő az, hogy identitásunk a maga legmagasabb formájában túlélje a veszedelmeket.”)

A mese hatása az önmagát kereső gyermek számára (például, mert új helyre költözött a családjával, új közösségbe került, elváltak a szülei, konfliktusai vannak, feszültségben él) nagyon fontos. Nem ad szájbarágós magyarázatot, nem fogalmazza meg, milyen legyen a fejlődése, hanem hagyja, hogy a gyermek maga vonja le a következtetéseket, önmaga értse meg az összefüggést, lássa át a dolgokat.

Kedves Szülők, Meseolvasó! Segítsük a gyermekünket a mese elolvasásával!

Amit megtanulhattunk:

- A kismalacok története egy olyan átváltozást jelenít meg, melynek során nem kell lemondani minden örömről, csak ezentúl a kielégülést a valóság követelményeihez alkalmazkodva kell keresni.

- Ha a gyermek fejleszti értelmét, legyőzheti a nála sokkal erősebb ellenséget is.

- A legfontosabb, hogy identitásunk túlélje a veszedelmeket.

(Az idézetek forrása: Bruno Bettelheim – A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek; Corvina Kiadó 2013.)