Varázsmagok - avagy a búza és a konkoly dilemmája

wheat-3241114_960_72_1.jpg

Akikhez szól: gyerekek, akik keresik erősségeiket.

Amiről szól: hogyan lehet megtalálni lényünk mélyén szunnyadó erősségeinket.

"Egyszer egy nagy tudású Mester úgy döntött, hogy a városból vidékre utazik pihenni. Ahogy híre ment a dolognak, a földművesek versengeni kezdtek a kegyért, hogy ők láthassák otthonukban vendégül. A Mester nem válogatott, hanem elfogadta az első földműves meghívását és vendégszeretetét, és odaköltözött hozzá két hétre. Mikor letelt a két hét, és eljött a búcsú ideje, a Mester kifejezte elégedettségét, és amikor a földműves a következő évre is meghívta, megígérte, hogy jövőre is eljön hozzá. Búcsúzóul egy zsák gabonát adott neki, és azt mondta, hogy ezek nagyon különleges magok, ezért ne a többi közé ültesse el őket, hanem egy elkerített földterületre, és különös gonddal ápolja őket.

A földműves megfogadta a tanácsot, és egy külön parcellára vetette a Mestertől kapott varázsmagokat. Egy év múlva, amikor a híres mester ismét pihenni jött hozzá, nagy örömmel újságolta, hogy az összes földjén jó volt a termés, de azon, ahová azokat a magokat ültette, amit tőle kapott, tízszerese termett a szokásosnak. A Mester örömmel hallgatta a földművest, és amikor ismét eltelt a két hét, s ismét búcsúzkodni kezdtek, megint egy zsák gabonát adott neki ajándékba, és ugyanazt mondta neki, mint az előző évben. A földműves megígérte, hogy most is úgy tesz, ahogy a Mester meghagyta, és ismét meghívta, hogy legközelebb is nála szálljon meg.

Ez így ment legalább tíz évig. A Mester minden évben eljött, eltöltött a vendégszerető földművesnél két hetet, majd amikor elment, búcsúzóul  adott neki egy zsák varázsmagot. A földműves, a nagy hozamnak hála, meggazdagodott, és egyre bőkezűbben tudta vendégül látni a Mestert. Gazdagsága és terményei messze földön híresek lettek, olyannyira, hogy a környékbeliek is mind hozzá jöttek vetőmagért.

A tizedik találkozás után a földműves ismét kapott egy zsák varázsmagot, de nem bírta tovább, és így szólt:

- Mester, kérlek, engedj meg nekem egy kérdést!

A Mester mosolyogva biccentett, mire a földműves így szólt:

- Kedves Mester! Most már tizedik esztendeje jössz és áldod meg jelenléteddel házamat és annak népét. Nagy kegy nekünk jelenléted a sorstól, nem beszélve a felbecsülhetetlen ajándékról, amit minden évben kapunk tőled, és amitől gazdagság lett a jutalmunk. De áruld el kérlek, honnét szerzed ezeket a csodálatos varázsmagokat?

A Mester így válaszolt: - Tudod, pihenni jövök ide hozzád minden évben két hetet. Nekem a legjobb pihenés az, hogy sétálhatok a természetben. Sétáim során gyakran jártam a gabonaföldjeiden, és szemléltem a termést. Mikor egy-egy különlegesen szép kalászt találtam, leszedtem annak magjait, és egy zsákban gyűjtöttem neked össze. Ezek a magvak nem varázsmagok, hanem a te földed és munkád eredménye. Én csak kiválogattam belőle a legszebbeket, és aztán odaadtam neked, hogy azzal gazdálkodjál..." (Forrás: Boldizsár Ildikó  - Életválságok meséi 47. oldal)

 

Gyermekek panaszkodnak túlterheltségről, eltúlzott szülői (tanítói) elvárásokról. A másik oldalon ott találjuk a szülőt, akit gyermekével szembeni irrealitás, gyermekkori kudarc, illetve gyermekkori lehetőségek hiánya vezérel, amikor gyermeke életét igazgatja. Nagyon ritka, amikor mind a két fél álláspontját ismerhetjük, az meg végképp a fehér holló kategóriájába tartozik, hogy leülhessünk erről közösen és nyitottsággal beszélgetni.

Mit lehet ilyenkor tenni? Győzzem meg magam arról, hogy ez nem az én dolgom, ebbe nincs beleszólásom? És ha van dolgom egy ilyen helyzetben, akkor az mi?

Egyik felet sem sértjük meg (nem hergelünk), azonban a helyzetre  másként való rálátást szolgálhatja "A varázsmagok" című mese.

Ez a mese egy válasz arra, hogyan segíthetjük önmagunk és mások fejlődését. "Úgy, hogy termőre fordítjuk a földet. A mese még afelől sem hagy kétséget, miként. Gyűjtsük össze a különlegesen szép kalászokat, azaz először is keressük meg azokat az erősségeket, amelyekre alapozni lehet a továbbiakban. (Gyorsan hadd tegyem hozzá, ugye értjük: nem máshonnét hoz a bölcs varázsmagokat, hanem a földműves saját területéről; azaz nem importálni kell erősségeket, hanem a mélyről a felszínre hozni - ami tudom, időigényesebb és macerásabb -. Az eredmény: "gazdagság". Hiszen ezek csíráztatásra alkalmas magok.) Persze közben más földterületek művelését se hanyagoljuk el, vagyis ne pusztán a varázsmagok ígérete legyen a szemünk előtt. Fontos üzenete a mesének, hogy a folyamat kezdetén még külön parcellába, azaz jól látható helyre érdemes ültetni a magokat, hogy az eredmények mindenki - főleg a földműves - számára látható és inspiralóak legyenek." (Boldizsár Ildikó)

A földműves nem válik egyoldalúvá, például kapzsivá vagy lustává, hanem valóban folyamatosan teszi a dolgát. "Tudja, hogy a gabona - azaz saját élete - állandó éberséget követel, mert csak így lesz évről évre szebb a kalász." (B. I.) Ugyanis, ha nem figyelnek oda a teljes földterületére, honnan nyerne "varázsmagokat"? Odalenne ennek lehetősége, de odalenne a magára való figyelés is.

A földműves, ha csak a magas hozam reményében dolgozott volna, hamar tönkrement volna, hisz nem talált volna "varázsmagot". Azonban ő minden olyanra odafigyelt, ami törődést és gondozást igényelt (magas haszontól függetlenül).

Importált magból mesterséges intelligenciát hozunk létre. Ennyit ér az élet(e)? Akinek életet adtunk, aki a vérünk, aki egyéniség, akiben sok-sok értékelhető tulajdonság van, kellő figyelmet kap? Amit mi figyelmességnek, nevelésnek, odaadásnak mondunk, az összhangban van vele?

Jézus mondja: "Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly? Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe!” (Máté evangéliuma 13. fejezet)

Miért ne húzzuk ki a konkolyt? Ugyanis biztos kihúznánk vele varázsmagokat is! Mint a Mester, rendszeresen, időt nem sajnálva, figyelmesen sétáljunk életünk földterületén és legyen gondunk figyelmességünkkel a szép kalászokra. Ő se tett egyebet, mint különös gonddal fordult a magok felé. Rombolás nélkül. Tudva, mindennek megszabott ideje van: a figyelemnek, a válogatásnak és az aratásnak. Ezek határozzák meg a konkoly sorsát.

Nem a rossz megtartására tanít! Mert ugye, mi is a rossz? Arra tanít, hogy az egészre figyeljünk annak érdekében, hogy mindig legyen később varázsmagnak nevezhető mag - a hála és az áldás magja. Másrészt azt tárja elénk, hogy a tanulással nem új dolgok kerülnek a birtokunkba, hanem ismeretlen, elfeledett vagy eltakart tudás kerül a felszínre. Így a nehézséget okozó, konkolynak tűnő "növény", lehet egy ilyen elfeledett, eltakart vagy épp ismeretlen részünk - ami magában rejti a varázsmagot.

Kedves Szülők, Meseolvasó! Segítsünk gyermekeinknek a varázsmagok megtalálásában és összegyűjtésében nap mint nap.

Amit megtanulhattunk: fontos, hogy mások és saját életünk minden területére szánjunk figyelmet, így elkerülve, hogy import “magokkal” építjük életünket, illetve építtetjük az életet, hanem mindig lesz miből meríteni. A gyermek teljes életet élhet, mi pedig szülők ehhez segíthetjük őket hozzá.